Adatok Pest és Buda polgárkönyvéből

A Fővárosi Levéltárban szabadpolcon megtalálható Pest és Buda városának polgárkönyve, mely az eredeti dokumentum adatainak szerkesztett változata. Találtam Finstereket (ők egyértelműen egy másik család), Füdereker, mely valószínűleg a Fider/Fieder nevet takarja és Pfistereket is.

Pfister Jakob, aranyműves Fürth városából. Vallása: római katolikus. 1808. 08. 09-én szerzett polgárjogot Budán. 12 forint volt a megváltási ára.

Pfister Udakius(?), aranyműves Fürth városából. Vallása: római katolikus. 1808. 08. 01-én szerzett polgárjogot Budán. 12 forint volt a megváltási ára.

Pfister Matthias, telektulajdonos Óbudán született. Vallása: római katolikus. Házas. 1846. 08. 29-én szerzett polgárjogot Budán. 50 forint volt a megváltási ára.

Pfister Károly, nádori iktató Budán született. Vallása: római katolikus. Házas. 1847. 10. 11-én szerzett polgárjogot Budán. 50 forint volt a megváltási ára.

Pfister Fridrik, aranyműves, Budán született. Vallása: evangélikus. Nőtlen. 1845. 06. 27-én szerzett polgárjogot Pesten. 12 forint volt a megváltási ára.

Pfister János, molnár, Soroksáron született. Vallása: római katolikus. Házas. 1838. 07. 15-én szerzett polgárjogot Pesten. 12 forint volt a megváltási ára. Ő bizonyíthatóan soroksári Pfister. Az életkorából adódóan nagy valószínűséggel arról a Pfister Johannról van szó, aki 1802. 07. 28-án született Soroksáron és 1829. 05. 18-án házasodott össze Ferencvárosban Mayer Theresiával. Egyelőre mindössze egy Ferenc nevű gyermekükről tudok, aki 1834-ben született és 1858-ban - szintén Ferencvárosban Pfeffer Aloysiát vette nőül.

Pfisterer Johann Georg, szitaszövő. Marialaufen in Craina a születési helye. Vallása: római katolikus. 1764. 09. 22-én nyertpolgárjogot Pesten.

Az alsóschönborni Pfisterek

„1741 baten fünf Familien aus dem Amt Aura-Trimberg (Hans Kayser und Jakob Pfister aus Euerdorf, Hans Christ, Hans Zwiefel und Hans Lehn aus Machtilshausen) in einer gemeinsamen Eingabe um die Erlaubnis, zu ihren Verwandten ziehen zu dürfen, die vor vier Jahren nach Ungarn auf die Schönbornschen Besitzungen ausgewandert waren und dort große Zufriedenheit und Nahrung gefunden und ihnen geraten hatten, sich zu ihnen hinunterzubegeben.“

„Az uradalom igen céltudatos - az ipart és a bányászatot is fejlesztő - gazdálkodása miatt nem nélkülözhette a hozzáértő szakmunkásokat. Német telepeket-kolloniákat-falvakat létesítettek. A németeket Schönborn Egon Ervin 1764-ben telepítette be Felső-és Alsóschönborn, Dávidháza, Beregleányfalva, Kucsova, Berezinka és Klucsárka falvakba.

Lehoczky Tivadar pontos adatokkal feldogozta az uradalom levéltárát és a következőkre jutott. Pósaháza 1750 Alsó-Schönborn 1732 Felső-Schönborn 1730 Leányfalva, Berezinka, Bárdháza 1750 Kustánfalva, Kucsova 1748 Zsófiafalva 1804 alapították. Ezek közül az 1750-es alapítású Pósaháza már másodlagos telep, Felső-Schönbornról átköltözött 8 frank család hozta létre (több hasonló közösségről tudunk még).
Kárpátalja leginkább megőrzött német települése Alsó-Schönborn, mai nevén Munkácsújfalu - Nove Szelo.”

A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle [2. évfolyam 1895 249-286. oldal Német telepítések Bereg megyében, írta Lehoczky Tivadar] a 257. oldalon, gróf Károly Ferencről azt írják, hogy "...1733. július 29.-én levelet intézett a munkácsi uradalmi főtiszthez, melyben írja, hogy mivel - mint hallja- ott a bevándorlók feles számmal vannak, s jó német földmívelőket ő is szeretne néptelen helyein betelepíteni, küldje a fölöslegeseket hozzája. Erről a lézengő bevándorlottak értesülvén, közölük többen, [többek között – Hoffman , Baumann ,Krausz, Kotschenreiter, Eissen, Pertsch, Feth, Pentz, Müller, Pertsch, Pfiszter, Mauthner, Mühlhanns, Wagner, Pfeiffer stb.] mielőtt a munkához s házépítéshez fogtak volna, innen búcsú nélkül eltávoztak..." Fenti cikk magyarázatot adhat a kassai és egyéb kelet-magyarországi Pfisterek eredetére.

Szent Mihály Arkangyal templom

„Alsóschönborn késôbb Újfalu (Nove Szelo), 1992-tôl Schönborn. A zömében német-magyar lakosság a 19. században alapította római katolikus egyházát. Az egykor 450 hívet számláló egyházközség ma alig 15 portára apadt. A templom történelme során háromszor is leégett, '44-ben néhány hónap bizonytalanság után titokban működött. 1988-ban teljesen felújították kívül-belül. Hívek száma: 100. Lelkipásztor: Josef Trunk és Burkhard Nogga. Istentisztelet nyelve: német.”

A nemesnádudvari Pfisterek eredete

A http://www.online-ofb.de/ Neibsheim községgel foglalkozó adatbázisa következőket tartalmazza:

"Johann Georg PFISTERER * 29.08.1737 in Neibsheim+ 16.08.1769 in Nadwar/Ungarn

1.Ehegatte:
Maria Eva FEDERER* 1734+ 08.02.1776 in Nadwar/Ungarnoo 19.06.1764 in Nadwar/Ungarn
Keine Kinder gefunden!

Vater:Johann Georg PFISTERER* 28.05.1704 in Neibsheim+ 12.12.1784 in Neibsheim
Mutter:Maria Barbara BAUMANN* 07.12.1708 in Neibsheim+ 21.10.1775 in Neibsheim

Geschwister:
Georg Johann PFISTERER * 1729 in Neibsheim, + 1806 in Neibsheim
Maria Elisabeth PFISTERER * 1731 in Neibsheim, + 1771 in Weingarten
Margaretha PFISTERER * 1733 in Neibsheim, + 1742 in Neibsheim
Eva Barbara PFISTERER * 1736 in Neibsheim, + 1736 in Neibsheim
Johann Thomas PFISTERER * 1740 in Neibsheim
Maria Barbara PFISTERER * 1743 in Neibsheim, + 1775 in Neibsheim
Kaspar PFISTERER * 1746 in Neibsheim, + 1746 in Neibsheim
Susanna PFISTERER * 1747 in Neibsheim, + 1757 in Neibsheim"

Margaretha Pfister *1748, + 20.06.1780 in Nadwar

Ehegatte: Martin Fang *09.09.1739 in Neibsheim, + 05.02.1810 in Nadwar

oo 19.11.1769 in Nadwar


„Nemesnádudvar község a Bácska északi részén, a Duna-völgy és a Duna-Tisza közi hátság találkozásánál helyezkedik el. Ott, ahol a bácskai lösztábla elválik a Duna menti tájegységtõl. A faluba vezetõ történelmi pincesor mellett halad el az 54-es számú fõközlekedési út. A község - szinte egyedülálló módon - két különbözõ jellegû tájra tagolódik. A mélyebben fekvo rész a Sárközhöz tartozik; arculatának kialakulása abból a ténybõl eredeztethetõ, hogy hajdan a Duna árteréhez tartozott. Ez, a nép által alsó határnak nevezett rész a községtõl észak-északnyugatra és délre terül el. Hajdan természetesen mocsaras volt e vidék, ám a lakosság a lápot lecsapolta.
Az úgynevezett felsõ határ átlagosan 30 m-rel magasabban fekszik, a határvonalat képezõ, Kecel-Baja között húzódó magasparttól keletre. Változatos táj, homokbuckákkal, kiszáradt medrekkel.
A község helyének kiválasztásánál minden bizonnyal fontos szerepet töltött be a Halasica-patak. Ezt többször szélesítették, de a nagytömegû belvizet képtelen volt elszállítani. Csak 1872-82 között készült el a Hegyalatti-csatornának az elõdje, mely már jobban megfelelt a célnak.
A honfoglaló magyarok Megyer nevû törzse szállt meg hajdan ezen a vidéken. A vezéri és királyi szervezetre utal az okiratban eloször 1432-ben említett Nádudvar név. A Nemesnádudvar név csak 1900 óta használatos, megkülönböztetõ szándékból.
A falu helye is többször változott. Az elõdtelepülés a lapályon volt, a mostani község és a Halasica-mocsár között. A török kiûzését eredményezõ harcok következtében elnéptelenedett a vidék, emiatt többször került sor a lakosság pótlására betelepítéssel. Az 1700-as évek elején idetelepített szerb és szlovák lakosok a jelenlegi falu és a Halasica-csatorna közé építették házaikat. Ez magasabban feküdt az elõzõnél, mégis kedvezõtlennek bizonyult. Az 1720 körül a Felvidékrõl ideérkezõ magyarok közvetlenül a magas rész mellett, tehát a falu mai helyén építették fel házaikat.
Az állandó elvándorlás miatt folyvást elnéptelenedõ vidéken lehetetlenné vált a gazdaságos birtokgondozás. A birtokukat féltõ földesurak, akikhez csatlakozott a kalocsai érsek is, kéréssel fordultak a császárhoz, hogy segítse elõ német telepesek bevándorlását. A hatesztendei szolgáltatási kötelezettség elengedés hírére már 1724 júniusában megérkeztek az elsõ német jövevények, szám szerint 25 család. Az áttelepülni kívánók csak akkor indulhattak útnak, ha lefizették az elbocsátási illetéket, vagyonuk 5, késobb 10 százalékát. Ha nem volt semmijük, akkor 1 birodalmi tallért fizettek, mielõtt gyalog vagy szekéren Ulmba indultak. Itt tutajra szálltak, és az Ulmer Schachtel-lel („ulmi dobozzal”) Bécsig utaztak. Itt kaptak pénzt, és itt tudták meg, hogy hova kerülnek. A bevándorlás folytatódott Mária Terézia és II. József uralkodása alatt is, egészen 1787-ig.
A nemesnádudvari telepesek a rajnai-frank nyelvjárást beszélik ma is. Gyökereik a Rajna mentén, a mai Baden-Württemberg tartományban keresendok (Neibsheim és környéke). Neibsheim 1972 óta a Karlsruhe mellettii Bretten része.Az érsek letelepedési feltételként szabta meg, hogy engedély nélkül nem költözhetnek el a községbõl, de erre a tilalomra nem is volt szükség. A szorgalmas és erkölcsös németek virágzó települést alakítottak ki. Lényegében a szorgos munka folyt egészen 1837-ig, amikorra Nemesnádudvarra is elérkezett a forradalmi idõk szele. A jobbágyok megtagadták a robotot, majd az ideküldött néhány katonát kiverték a faluból. A megye csak nagyobb erõ kiküldésével tudta letörni az ellenállást. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején 123 nemesnádudvari lakos állt be nemzetõrnek, többségük a megtorlás során eltunt.
Az I. világháborúban 72 katona halt hõsi halált a bevonulók közül. Házasok voltak 29-en, 86 árva maradt utánuk. A visszatért 41 hadirokkant nem tudott teljes értékû munkát végezni. A II. világháború még nagyobb veszteséggel járt. A nemesnádudvari németek átköltöztetése - Bácsbokodra, Felsõszentivánra, Csávolyra - 1947. április 18-án kezdodött. Augusztus 18-án pedig 80 családot vittek el, Németországba kitelepítendõ. Helyükre a határon túli Bácskából, illetve a Felvidékrõl áttelepített magyarok jöttek. Még korábban jelentett lakosság-vesztést, amikor 1944. december 28-ától 180 nemesnádudvari lakost - férfiakat és nõket egyaránt - indítottak útnak málenkij robotra. Közülük 66-an nem tértek vissza a donyeci szénbányából.
Ha az 54-es útról bekanyarodunk a községbe, a kétnyelvû helységnévtábla (Nemesnádudvar - Nadwar) után a történelmi pincefaluba érkezünk. Az út két oldalán sorakoznak a híres nemesnádudvari pincék, melyekbõl szinte minden család birtokol egyet. Ezekben a pincékben fogadják a falubeliek vendégeiket, köztük a testvérvárosból, Neibsheimbõl érkezõket is, a most már messze vidéken, sõt külföldön is ismert Újborünnep idején. Az ünnep Szent Mihály-naphoz kötõdik, így szeptember utolsó vasárnapján rendezik meg. A pincékben õrzik a hajdani borászati eszközöket, a tulajdonosok pedig az évszázadokon át apáról fiúra szálló tapasztalatokat. A pincék azonban nemcsak örömet jelentenek - itt jönnek össze a gazdák hétközben is egy kis eszmecserére -, hanem gondot is okoznak a község önkormányzatának. A magaspart korábban állandó omlásveszélyt jelentett, melyet azonban a támfalak megépítésével megszüntettek. Továbbhaladva a pincesoron az 1905-ben épült községháza felé, jobb oldalon találjuk a templomot, s a nemrég rendbe hozott, nagyon szép Szentháromság-szobrot. A lakosság - kevés kivétellel - római katolikus.
A gazdaság jórészt a mezõgazdaságon, ezen belül a szõlõ- és bortermelésen, valamint az állattenyésztésen alapul. A termelõszövetkezetnek külön sertéstelepe van. A körülbelül 60 helyi vállalkozó között - az önkormányzat mindent elkövet a vállalkozásbarát jelzõ kiérdemlésére - van néhány nemzetközi hatókörû is, elsõsorban a bútorgyártás és az építõipar, asztalosipari fafeldolgozás területén.”

A vértessomlói Pfistererek eredete

A http://www.ungarndeutsche.hu/ oldalon a következőket lehet olvasni:

"In Schemling/Semle (h. Vértessomló) westlich von Tatabánya begann die Ansiedlung 1734. Die 11 Familien aus dem Bistum Würzburg (22,45% der Erstansiedler) kamen fast alle in diesem Jahr. Bis 1737 wurden von den Esterházys 49 Familien angesiedelt. Bemerkenswert ist, dass im Gegensatz zu den anderen Orten hier 5 Familien aus Schnackenwerth stammen. Ansässig wurden: Bauer[xvi], Georg aus ? Hundheim (h. Külsheim, Baden); Götz, Georg aus ? Schnackenwerth ü. Schweinfurth; Hetterich, Johann aus Schnackenwerth; Horn, Johann aus ? Schnackenwerth; Mander, Johann aus ? ,Tatbil‘[xvii], Würzburg; Pfister(er)[xviii], Johann [1699? - 1749. 02. 24., Vértessomló] (Ankunftsjahr unbekannt) aus Schnackenwerth; Reis, Johann aus Hambach ü. Schweinfurt; ? Roemig, Martin (1737) aus ? Mellrichstadt; ? Schöffner, Hans (1737) aus ? Humprechtshausen; Thees (Dees)[xix], Theobald aus Schnackenwerth; Vetter[xx], Hans Michael aus Untersteinbach ü. Haßfurt.”

A családnév eredete

Nomen est omen - tartja a mondás.

Családnevünk délnémet területeken máig a Bäcker, vagyis a pék szinonímája. Eredete a középkorba nyúlik vissza - típikus foglalkozásnév - a latin pistor germanizált alakja. Különösen Svájc északi részén, Bajorországban, Baden-Württembergben, Elzászban és Frankföldön gyakori. Feltehetően egy Svájcból indult vándorlás eredményeként a Rajna és a Majna mentén telepedtek meg a hasonló vezetéknevűek a mai Németország területén. Az oldalt mellékelt ábra szerint ma Frankföld Schweinfurt és Bamberg közötti részén fordulnak elő legnagyobb számban. A vértessomlói Pfister(er)ek bizonyíthatóan arról a vidékről származnak. Viselői szinte kivétel nélkül római katolikus vallásúak.

Őseim, megtelepedvén a Soroksáron - generációkon át molnárok voltak. Úgynevezett hajómalmokban őrölték a különféle magvas terményeket, aminek rendívüli előnye az volt, hogy ellentétben az egyszerű vizimalmokkal - alacsony, változó vízállás mellett is folyamatos munkát lehetett vele végezni, hiszen a parthoz rögzített malomtest a folyó vízszintjével együtt mozgott. A soroksári Molnár-sziget is erről kapta a nevét, a XIX. század végéig ilyen malmok tucatjai működtek ott. Az ipari forradalom azonban véget vetett a prospráló kisiparnak és a hajómalmok helyét átvették a gőzmalmok. A következő évtizedekben ezért lassan eltávolodtak az utódok a malomipartól, de még mindig sok péket, ill. kenyérsütőt lehetett találni a Pfisterek között.

A molnár szakma még a párválasztást is befolyásolta. A molnárcsaládok előszeretettel egyesítették vagyonukat egymás között. Ezért van a felmenőim között sok Wieland, Leimeter, Hümpfner, Schmidt, Holzman, stb. A kezdeti időkben nem hogy a magyarokkal nem keveredtek a betelepülők, de a svábok és a frankok is elkülönültek egymástól. A Pfisterek frank vidékről származókkal házasodtak, tehát okunk van feltételezni, hogy magunk is frankok lehetünk. Ezt a vélekedést megerősíti a korábban már említett németországi elterjedésről szóló térkép.

A kezdetek

A családi legenda szerint három testvér érkezett Mária Terézia idején az országba. Egy Budán, egy Munkács környékén, egy pedig a Bácskában telepedett le.

A legendák néha talán igaznak bizonyulnak. Kutatásaim során több Pfister(er) családot találtam:

- Soroksáron,

- Vértessomlón,

- Alsókerepecen, Munkács mellett,

- Nemesnádudvaron...

Úgy tűnik más településekre a fentiekről rajzottak ki az ősök. A lista még nem teljes. A jövő zenéje kideríteni, hogy van-e a névazonosságon kívül köze ezeknek a családoknak egymáshoz.

Az mindenesetre nyílvánvaló, hogy a soroksári, dunaharaszti, taksonyi, valamint budapesti Pfiszterek, Pfisterek majd' mindegyike ugyanattól a XVIII. században élt közös őstől származik.

Egyelőre nem sikerült kideríteni honnan indultak útnak őseim a XVIII. század közepén új hazát találni maguknak. A templomi források nagyon szűkszavúak ezen a téren. Az első használható információ egy 1749. október 7. napján történt bejegyzés a soroksári halotti anyakönyvbe. Bizonyos Pfister Jakob, Paul nevű fiát temették ekkor. Sajnos az írás meglehetősen elmosódott, de nagy valószínűséggel 19 éves korában érte a fiút a halál.

Pfister Jakob szerepel az 1752-es összeíráson is. Származásáról a többi soroksári telepessel ellentétben - ahol a régiók neve is szerepel - mindössze ennyit jegyeztek fel latinul: Ex Germania, továbbá 4 éve pesti, 1 éve soroksári lakos. 1756. március 29-én, 64 évesen ő is meghal. Soroksáron az anyakönyvek szerint ekkor ő és Anna (1700 - 1776. március 24., Soroksár) nevű felesége az egyetlen, aki a Pfister családhoz köthető.

Amint később bemutatom majd, az első generáció gyakorta választott, kedvelt keresztneve az András. Még nem tudni, hogy van-e kapcsolat azzal a Pfister Andreassal, aki az óbudai Szt. Péter és Pál templom építésében kőműves mesterként részt vett, de a földrajzi közelség és Jakob bizonyított pesti tartózkodása indokolttá teszi e bejegyzés szerepeltetését is: Pest városában 1739. szeptember 14-én történt Pfister Andreas és Kremer Maria Rebeca (vid)esküvője. A tanúk: Bauer Johann Georg, valamint a híres építész Mayerhoffer Andreas voltak.

A minden kétséget kizáró eredmények 1759. 01. 29. napjáról származnak. Kettős esküvőt tartottak ekkor az 1743-ban épített soroksári templomban. Pfister Nikolaus (1725? - 1765. október 13., Soroksár) elvette Merkert Susannat (1739. március 21., Soroksár - 1790, Schöndorf), közvetlen ősöm Pfister Adam (1726? - 1788. december 4., Soroksár) pedig Eser Maria Magdalenat (1740. május 14., Soroksár - 1803. november 26., Soroksár).

Nikolaus korai halála után gyermekei és felesége nem bukkan fel többet Soroksáron, így a ma élők túlnyomó többsége Pfister Adam leszármazottja.

A család földműveléssel foglalkozott, a második, harmadik generációtól kezdve molnárok lettek. A Soroksárra oly' jellemző hajómalmokat működteték.